Példátlan eset fordult elő az EBEL-ben, sőt az egész jégkorong-történelemben is nyilvánvalóan kevés hasonló eshetett meg. A középszakasz utolsó fordulójában a Salzburg–Olimpija Ljubljana mérkőzés végén mindkét csapat a saját vereségére játszott. A ljubljanaiak annyira el akarták veszteni a meccset, hogy a büntetőlövések során a finn edző kivezényelte a saját kapusát a kapuból – az összefoglalót itt láthatják –, mindezt ráadásul kétszer is eljátszották a derék szlovénok, így a Red Bull akadálytalanul lőhetett az üres kapuba. Az Olimpija egyértelműsítette: számára mindent megér, ha nem a Salzburggal, hanem a Fehérvárral találkozik a negyeddöntőben. De vajon miért éri meg egy olyan csapatot választani ellenfélnek, amelytől a szezonban már ötször is kikapott a zöld-fehér együttes?
A címben csalásról írtunk, de ne fukarkodjunk a jelzőkkel, az a csapat, amelyik a saját vereségére játszik, bundázik. Teljesen mindegy, hogy ezt haszonszerzés céljából, külső tényező miatt, vagy saját elhatározásából teszi. Hiszen a jégre azért megy ki a csatár, hogy gólt lőjön, azért találták ki a hátvédeket, hogy az ellenfelet megakadályozzák ebben, és a kapus eredeti helye azért a kapuban van, mert ott tudja a leghatékonyabban megakadályozni a rivális támadóját a gólszerzésben.
De ne legyünk szégyenlősek kimondani azt sem, hogy hasonló erkölcsi probléma minden csapat életét nehezíti. Nemcsak az EBEL-ben tapasztalható, hogy az utolsó fordulóban megindul a helyezkedés. Hogy ne menjünk messzire, emlékezzünk csak a két évvel ezelőtti Medvescak–Fehérvár mérkőzésre, ahol szintén mindkét csapat számára üdvözítőbbnek tűnt a vereség, mert jó lett volna a Vienna Capitalst elkerülni. Ilyen esetekben azonban van a jó ízlésnek egy határa, és akkor a zágrábi és a székesfehérvári csapat nem lépte azt át, szerencsére nekünk jutott a nehezebb ellenfél. Jól nem esett senkinek az a meccs sem, mert a nézők át voltak verve, csorbult a játék szelleme, de nem mentek le a csapatok kutyába. Mint ahogy Pierre Page is csak eddig a határig merészkedett el ezúttal, és nem kérte meg kanadai csatárait, hogy az üres kapu helyett a lelátóra lőjék a korongot a büntetők végén.
A Salzburg is okoskodott természetesen, hiszen ők a Klagenfurtot akarták mindenáron elkerülni a potenciális ellenfelek közül. Ha a KAC papírforma szerinti vereséget szenvedett volna Linzben, nem is lett volna semmi gond, hatodik helyezettként menetelt volna a Volán karjaiba. Ám az új edzővel dolgozó csapat vagy mindenáron a magyar együttest kívánta elkerülni, vagy csak szimplán nagyon sportszerűen dolgozott, mindenesetre alaposan felborította a salzburgi forgatókönyvet: a harmadik harmadban fordított, és három perccel a vége előtt megnyerte a linzi meccset.
Innentől indult be a gépezet Salzburgban. Addig is döntetlen körül kellett tartani az eredményt mindkét csapat megfontolásai szerint, hiszen ha a KAC kikapott volna, akkor a Salzburg és a Ljubljana is rámegy a győzelemre, mert az a közöttük rendezett negyeddöntő pályaelőnyét jelentette volna. Ahogy a KAC nyert, Salzburgban is fordult a kocka, a vészmegoldást keresték, és már nem számított a pályaelőny, csak az ellenfél kiléte. Végül a Ljubljana akarata érvényesült, sikerült alulmaradnia a meccsen, és ezzel a vereséggel elintézte, hogy ne hazai pályán kezdjen a Salzburggal, hanem idegenben a Volánnal. Érthetetlen módon jegyárbevételben alsó hangon is kidobtak az ablakon 50-70 ezer eurót, de legalábbis jelentősen kockáztatnak minimum ennyit.
A Ljubljana a mérkőzésen kívül sokat vesztett. Elvesztette hitelét, elvesztette erkölcsi hátterét és elvesztette a liga többi résztvevője felől felé irányuló összes szimpátiát. Azt gondoljuk, hogy az eddigi esetek fölött szemet hunyhatott az EBEL. Ha a Ljubljana cselekedete után is ezt teszi, akkor cinkosságot követ el.
De maradjunk a sportnál: hogy a Ljubljana által művelt sportszerűtlenség mennyire nem érte meg, azt Ladányi Balázsék dolga és kötelessége lesz bebizonyítani a vasárnap induló, négy győzelemig tartó sorozatban. A szezonban 6-ból 5-ször legyőztük az Olimpiját, ezúttal már 7-ből 4-szer is elég lesz.
